Egy 60 ezer megtekintésnél járó Facebook-videó azt állítja, hogy a glifozát „kilyukasztja a bélfalat”, az ipari hússal pedig „sok antibiotikumot” eszünk. Megnéztük, mit mond erről a tudományos szakirodalom.
Az ítélet: a videó néhány igaz alapra épít, de a legerősebb, félelemkeltő állításait nem támasztják alá bizonyítékok.
A kb. 40 másodperces videóban Dr. Csicsor János három tényezőt nevez meg, amelyek szerinte együtt rombolják a bélflórát és a bélfalat: a glifozátot és más növényvédőszer-maradványokat, az antibiotikumokat (főleg az ipari állattartásból), valamint a tartósítószereket.
A poszt leírása ugyanezt foglalja össze, és azzal zárul, hogy „nem mindegy, milyen talajból, milyen növényből és milyen élelmiszerből épül fel a szervezetünk”.
Az állításokat egyenként vetettük össze a hatósági kockázatértékelésekkel (EFSA, EMA, ECDC) és a lektorált szakirodalommal. Ahol egy szám vagy adat forrását nem tudtuk egyértelműen visszakeresni, azt jelezzük.
Glifozát: nem antibiotikumnak készült, és nem lyukasztja ki a bélfalat
Az eredet. A videó szerint a glifozát „eredetileg antibiotikumnak készült”. Ez nem igaz. A molekulát 1950-ben Henri Martin, a svájci Cilag gyógyszergyár vegyésze állította elő, de nem találtak rá gyógyszeres felhasználást, és antibiotikumként sem vizsgálták. Gyomirtó hatását John E. Franz fedezte fel a Monsantónál 1970-ben. Roundup néven 1974-ben került forgalomba.
A tévhit forrása egy későbbi szabadalom. A Monsanto 2003-ban benyújtott, 2010-ben megadott US 7,771,736 számú szabadalma a glifozát és oxalsáv kombinációját írja le kórokozók (például a malária parazitája) ellen, mint potenciális hatásmechanizmust. Ez 36 évvel a gyomirtóként való forgalomba hozatal után történt, és gyógyszer soha nem lett belőle. A videó tehát megfordítja a sorrendet.
A hatásmechanizmus. A glifozát az EPSPS nevű enzimet gátolja, amely a növények és sok mikroorganizmus sikimisav-útvonalának része. Az ember sejtjeiben ez az útvonal nincs meg.
A „legfőbb hatása, hogy kilyukasztja a bélfalat” állításnak nincs tudományos alapja.
Bélfal-károsodást emberben, élelmiszer-maradvány szintjén egyetlen vizsgálat sem mutatott ki.
A bélbaktériumok. Itt van valós tudományos kérdés, de a videó messze túlmegy rajta. Egy finn bioinformatikai elemzés szerint az emberi bélmikrobiom fő fajainak kb. 54%-a enzimje alapján elvileg érzékeny lehet a glifozátra (Leino és mtsai, J Hazard Mater, 2021). Ez gépi előrejelzés, nem mért hatás. A szerzők maguk írják, hogy kísérleti vizsgálatok kellenek, azaz nincs tudományosan megfelelően bizonyított adat a negatív hatással kapcsolatban.
Patkányokon 90 napig adagolt glifozát az EU-s megengedett napi bevitel 100-szorosánál (50 mg/kg) már gátolta a bélbaktériumok sikimisav-útvonalát, az ADI-szinten (0,5 mg/kg) viszont nem volt szignifikáns hatás (Mesnage és mtsai, Environ Health Perspect, 2021). A szerzők szerint azonban nem tudni, hogy ennek van-e egészségügyi következménye. A bélfal áteresztőképességének növekedését csak sejtkultúrán, nagy koncentrációjú készítményekkel látták, és ott főleg a segédanyagok hatottak.
Kimutatható a szervezetünkben, de elhanyagolható mennyiségben. Igaz, hogy a glifozát sok ember vizeletében kimutatható. Az amerikai NHANES-felmérésben (2013–2014, 2310 minta) a minták 81,2%-ában, 0,392 µg/l medián koncentrációval (Ospina és mtsai, Environ Int, 2022).
A kimutathatóság azonban mindössze a mérőműszerek érzékenységét jelzi, nem az egészségre veszélyt jelentő mennyiséget.
Az EU-ban a megengedett napi bevitel (ADI) 0,5 mg/testtömegkg.
Ezt a legnagyobb, még semmilyen káros hatást nem okozó állatkísérleti dózis (NOAEL) századrészében állapították meg.
Az EFSA értékelése szerint a vizeletmérésekből becsült tényleges bevitel az ADI 0,1–0,66%-a (Vicini és mtsai összefoglalója az EFSA 2015-ös adatairól). A német BfR szerint gyermekeknél és felnőttekenél is 1% alatt van (BfR).
Tehát a semmilyen egészségügyi hatást nem okozó mennyiség századának a százada a vizeletmérések alapján számítható esetleges bevitel. Ezt igazoltuk magyar mérésekkel is.
A jelenlegi tudományos és hatósági konszenzus szerint ez a mennyiség olyan alacsony, hogy nem jelent egészségügyi kockázatot az emberre. Az EFSA 2023-ban az emlősökre vonatkozó toxikológiában nem talált kritikus aggályt (EFSA-összefoglaló). Az Európai Bizottság ennek alapján a 2023/2660-as végrehajtási rendelettel 2033. december 15-ig meghosszabbította az engedélyt (Európai Bizottság).
A teljes képhez hozzátartozik, hogy az IARC 2015-ben egyedüli szervezetként a glifozátot „valószínűleg rákkeltő” (2A) kategóriába sorolta. Ez azonban egyrészt veszélyazonosítás, nem kockázatértékelés: azt vizsgálja, okozhat-e valami elvileg rákot, nem azt, hogy a tényleges kitettség mellett okoz-e. Ugyanebbe a kategóriába tartozik például a vörös hús is.
Az EFSA és az amerikai EPA az étkezési kitettséget nem tartja rákkeltő kockázatnak. A témát a videó nem érinti, de a vita gyakran ide fut ki.
Az EFSA 2023-ban is jelzett adathiányokat (például egy szennyezőanyag és a vízi növényekre gyakorolt hatás értékelésében), ezek azonban nem az emberi bélrendszert érintik.
Másrészt az IARC besorolása számtalan ponton kérdéseket vet fel a kártérítési per iparág szponrozálása és aktivista kutatók befolyásolásával kapcsolatban, erről a Slimegate sorozatban bőven lehet olvasni.
Közelebbről: mit bizonyít a gyakran idézett patkánykísérlet?
A glifozát és a bélflóra kapcsolatának egyik legtöbbet idézett vizsgálata nagy dózisnál valódi hatást mutatott ki.
A megengedett napi bevitel szintjén viszont nem, és a dózis-hatás elemzése több ponton gyenge.
A szerzők (Mesnage és mtsai, Environ Health Perspect, 2021) nőstény patkányoknak 90 napig adtak ivóvízben glifozátot vagy Roundup MON 52276 készítményt, csoportonként 12 állatnak. A három dózis 0,5, 50 és 175 mg/kg/nap volt, ami az EU-s ADI-nak, az EU-s és az amerikai NOAEL-nek felel meg.
A kísérlet randomizált volt, az OECD 408-as szabványt követte, és korrigált a többszörös tesztelésre. A szerzők maguk is jelzik a kis mintaméretet, a ketrechatást, és azt, hogy az egészségügyi következmények spekulatívak. A vakbélben látott változások többsége a vérben nem jelent meg, szövettani károsodást pedig nem közöltek. Az első szerző a cikk szerint tanácsadóként részt vett glifozáttál kapcsolatos amerikai perekben.
A tanulmány tehát azt bizonyítja, hogy életszerűtlen nagy dózisban elfogyasztott glifozát hat a patkány bélbaktériumaira.
Azt viszont nem, hogy a mindennapi élelmiszer-maradványok károsítanák az ember bélflóráját.
A kísérlet felépítése röviden
Nőstény Sprague-Dawley patkányok, csoportonként 12 állat, 90 napig, ivóvízben.
Dózisok: 0,5, 50 és 175 mg/kg/nap glifozát, illetve ugyanennyi glifozátnak megfelelő Roundup MON 52276.
A dózisok jelentése a szerzők szerint: EU-s ADI, EU-s NOAEL, amerikai NOAEL.
Egyéb módszertani korlátok
A biomarker nem egyenlő a kárral. A sikimisav felhalmozódása azt mutatja, hogy a glifozát gátolta az enzimet, de nem bizonyít egészségkárosodást. A cikk nem közöl szövettani eredményt, és a vakbélben látott változások többsége a szérumban nem jelent meg.
Szűk minta. Csak nőstények, egy patkánytörzs, és csak egy mérési időpont (a 90. nap). Nem volt kiinduló minta és felépülési csoport sem.
Sok tesztelt változó, kis csoportok. Metabolomikához 10, metagenomikához 12 állat jutott csoportonként, közel 1500 metabolitra. FDR-korrekciót alkalmaztak, ami helyes, de a statisztikai erő így is kicsi. A szerzők ezt maguk is jelzik, és azt írják, hogy a csoporton belüli szórás sok esetben nagyobb volt a kezelés hatásánál.
Kis eltérések. Az ADI-szinten talált szérumváltozások 1,1–1,4-szeresek. Biológiailag ezek jelentéktelenek.
Érdekeltségek. Mesnage tanácsadóként részt vett glifozáttal kapcsolatos amerikai perekben, és ezt a cikk közli. A finanszírozó a Sustainable Food Alliance és a Sheepdrove Trust. Ez önmagában nem teszi hibássá az eredményeket, de érdemes tudni róla.
Ami a kísérlet mellett szól
A kísérlet randomizált volt, az OECD 408-as szabványt követte, és korrigált a többszörös tesztelésre. A szerzők a korlátokat nyíltan leírják, és maguk is azt mondják, hogy az egészségügyi következmények spekulatívak.
Összefoglalva: a tanulmány meggyőzően mutatja, hogy a glifozát nagy dózisban gátolja a patkány bélbaktériumainak sikimisav-útvonalát. A dózisok közötti nagy hézag miatt viszont nem állapítható meg, hol a hatás küszöbe. Az ADI-szinten nem talált érdemi hatást, és az emberi bélflóra károsodására nem enged következtetni.
Antibiotikumok: a probléma valós, de nem a húsban lévő maradvány
Ami igaz. Az antibiotikumok valóban jelentősen megváltoztatják a bélflórát, és sokat feleslegesen írnak fel belőlük. Az amerikai járóbeteg-ellátásban 2010–2011-ben a felhasznált antibiotikumok kb. 30%-a felesleges volt: az évi kb. 47 millió recept esetében egyáltalán nem kellett volna antibiotikum (Fleming-Dutra és mtsai, JAMA, 2016). Az antibiotikumok bizonyítottan és véglegesen irtanak ki fontos bélbaktérium fajokat a bél mikrobiomjából, amelyek hiányához utána tudományosan bizonyítottan számos krónikus betegség kialakulása köthető, allergiák, gluténérzékenység vagy akár az autizmus is. A videó helyesen teszi hozzá, hogy van, amikor az antibiotikum nélkülözhetetlen - ha egy bakteriális fertőzés kimenetele súlyos egészségkárosodás vagy halál volna, akkor nehezen indokolható, miért ne szedje valaki be az antibiotikumot. Azonban legyen vele tisztában, hogy a beszedett antibiotikum olyan kárt vagy krónikus betegségek kialakulását okozhatja a mikrobiomban, amelyet táplálkozással nem lehet visszafordítani, csak mikrobiom transzferrel.
A bélflóra helyreállása. A videó szerint antibiotikum után a bélflórát „újra kell termelni”. Ez valóságos probléma és nem magától történik meg. Egy dán vizsgálatban 12 egészséges férfi négy napig három erős antibiotikumot kapott. Bélflórájuk kb. 1,5 hónap alatt közel visszaállt az eredeti állapotra, de fél év után is hiányzott többségüknél kilenc gyakori faj (Palleja és mtsai, Nat Microbiol, 2018). A hatás tehát valós és komoly mellékhatásokra, esetleg krónikus betegségek kialakulására kell számítani.
A 80%-os szám. A videó szerint „a világ antibiotikum-termelésének nyolcvan százalékát az állatoknak adják”. A 80% az amerikai FDA 2009-es eladási adataiból származik: 13,1 millió kg állati célra, 3,3 millió kg emberi felhasználásra. Ebben azonban benne vannak az ionofor szerek is, amelyeket emberben nem használnak. Nélkülük az arány kb. 70–74% (PolitiFact). Globálisan a 2017-es becslés 73% (Tiseo és mtsai, Antibiotics, 2020). Az EU-ban már más a kép. 2021-ben az emberi felhasználás 125,0 mg/kg, az élelmiszer-termelő állatoké 92,6 mg/kg (testtömeg-kilogrammra vetítve) volt, azaz a humán gyógyászatban sokkal több antibiotikumot használnak fel. Az állati felhasználás 2014 és 2021 között 44%-kal csökkent (ECDC/EFSA/EMA, JIACRA IV, 2024).
Ami nem igaz: „aki sok ipari húst eszik, sok antibiotikumot visz be”. Az EU-ban az antibiotikummal kezelt állatot csak a kötelező élelmezés-egészségügyi várakozási idő után szabad levágni. Minden hatóanyagra maximális maradványhatárérték vonatkozik (37/2010/EU rendelet). Hozamfokozóként 2006 óta tilos antibiotikumot etetni (1831/2003/EK rendelet). Az EFSA 2022-es jelentése szerint a hatósági mintáknak mindössze 0,18%-a nem felelt meg az előírásoknak, és ez az arány 13 éve 0,17–0,37% között van (EFSA).
A határértékek alatti nyomnyi mennyiség nagyságrendekkel kisebb a gyógyszeres adagnál.
Ezért nincs bizonyíték arra, hogy a húsfogyasztás révén „roncsolná” a bélfalat.
Az állattartási antibiotikum-használat valódi kockázata más: az antibiotikum-rezisztens baktériumok kialakulása és terjedése. Ez valós népegészségügyi probléma, de a videó egy nem létező veszélyre tereli a figyelmet.
Tartósítószerek: érdekes kutatási terület, nem bizonyított kár
A videó szerint a „konzervipar” révén kerültek az ételekbe a tartósítószerek, amelyek „bennünk is” megölik a mikrobákat. Az első rész pontatlan. A konzervek tartósságát elsősorban a hőkezeléssel végzett sterilizálás és a légmentes zárás adja, ezért sok konzervben nincs is tartósítószer. Tartósítószert jellemzően felvágottakban, szószokban, üdítőkben és pékárukban használnak. Az EU-ban csak engedélyezett, határértékkel szabályozott adalékanyag használható (1333/2008/EK rendelet).
A második rész egy valós, de korai kutatási kérdés. Egy cseh egérkísérletben az európai kitettségnek megfelelő mennyiségű tartósítószer-keverék eltolta a bélflóra összetételét (Hrncirova és mtsai, Microorganisms, 2019). A szerzők szerint azonban nem tisztázott, hogy ennek van-e egészségügyi jelentősége, és a lektorok módszertani kérdéseket is felvetettek.
A mikrobiom fajösszetételének eltolódása természetes folyamat, minden egyes nap elfogyasztott táplálék módosítja a százalékokat, de akár környezeti stresszorok is módosíthatják a százalékos összetételt.
Aggódni viszont csak akkor kell, ha valamely hatásra kulcsfontosságú baktériumfajok eltűnnek a közösségből, mert azok nem térnek vissza maguktól és számos krónikus betegséget okozhat a hiányuk.
Emberi vizsgálat, amely a tartósítószerek bélfal-károsító hatását igazolná azonban nincs. A videó tehát egy nyitott tudományos kérdést tényként mutat be.
Összesítés: az állítások és súlyúk
A videó 11 vizsgált állításából csak 2 igaz vagy részben igaz, 9 pontatlan, túlzó, félrevezető vagy hamis. A legsúlyosabbak a bélfal „kilyukasztásáról” és a hússal bevitt antibiotikumról szóló állítások.
A súlyosság azt jelzi, mennyire alkalmas az állítás indokolatlan félelem keltésére és rossz egészségügyi döntések (például felesleges étrend-kiegészítők vásárlása) elősegítésére.
Konklúzió
A videó igaz alapokra épít: az antibiotikumok valóban megváltoztatják a bélflórát, sokat feleslegesen írnak fel belőlük, és a mikrobiom kutatása valóban izgalmas terület. Ezekre azonban olyan állításokat épít, amelyeket a bizonyítékok nem támasztanak alá, vagy kifejezetten cáfolnak. A szabályozási hátteret (megengedett napi bevitel, várakozási idő, hatósági monitoring) pedig teljesen elhallgatja.
A legfontosabb tanulság: az, hogy egy anyag kimutatható, nem jelenti azt, hogy árt. A glifozát a szervezetünkben a megengedett napi bevitel 1%-a alatti mennyiségben van jelen, és a jelenlegi tudományos konszenzus szerint ez nem jelent egészségügyi kockázatot.
Az állattartási antibiotikum-használat valódi gondja a rezisztencia, nem a húsban lévő maradvány.
Források
Leino és mtsai (2021): A glifozát emberi bélbaktériumokra gyakorolt lehetséges hatása, J Hazard Mater 408:124556. Turkui Egyetem
Mesnage és mtsai (2021), Environ Health Perspect 129(1). Összefoglaló
Ospina és mtsai (2022): Exposure to glyphosate in the United States, Environ Int 170:107620. PMC
Vicini és mtsai (2021), Arch Toxicol (az EFSA 2015-ös adatainak összefoglalása; a szerzők a Bayer munkatársai). Springer
BfR: Sensitive populations, especially children. PDF
EFSA (2023): Glifozát-felülvizsgálat. Food Safety News
Európai Bizottság (2023): A glifozát engedélyének megújítása. EC
US 7,771,736 B2 szabadalom (Monsanto, 2010). Google Patents
Fleming-Dutra és mtsai (2016), JAMA 315(17):1864–1873. ScienceDaily
Palleja és mtsai (2018), Nat Microbiol 3:1255–1265. ScienceDaily
PolitiFact (2013): A 80%-os állítás ellenőrzése. PolitiFact
Tiseo és mtsai (2020), Antibiotics 9(12):918. PMC
ECDC/EFSA/EMA (2024): JIACRA IV jelentés. ECDC
EFSA (2024): Az állatgyógyszer-maradványok szintje alacsony marad. EFSA
Hrncirova és mtsai (2019), Microorganisms 7(10):383. MDPI