La Jolla forgatókönyv - a glifozátellenes hadjárat stratégiája
A minta Naomi Oreskes képmutató háborúja a kőolajkitermelő cégek ellen
A glifozát egy évtizede van egyes civil szervezetek célkeresztjében, akik szeretnék megakadályozni a géntechnológiák terjedését, ezért nem okoz számukra problémát, hogy cégek zsarolásából élő ügyvédi irodákkal lépjenek szövetségre.
A glifozátellenes hadjáratuk néhány részletét igyekeztem összeszedni, hogy egyértelműbb legyen mindenki számára: messze nem a természetért aggódó hős lovagok emberfeletti küzdelmét látjuk a gonosz Monsátán ellen, hanem egy kis létszámú, megalkuvó hipokrita önös érdekei mozgatják a maffiaszerűen, nemzetközi szinten összehangolt félelemkeltő médiakampányaikat.
A La Jolla forgatókönyv
2012-ben Naomi Oreskes kétnapos konferenciát szervezett a kaliforniai La Jollában az általa vezetett civil szervezettel, a Climate Accountability-vel és az Union for Concerned Scientists egyesülettel közösen. Összehívták ügyvédi irodák, környezetvédelmi civil szervezetek, akadémiai körök és aktivista tudósok opportunista képviselőit egy olyan fontos eseményre, amely az elmúlt évtizedben befolyásolta a vállalatellenes, antikapitalista stratégiát.
A konferencia célja az volt, hogy megpróbálják megtalálni a módját annak, hogy ugyanazokat a kampánytaktikákat, amelyek a dohányipar ellen sikeresek voltak, az olajtársaságok ellen is alkalmazzák. A Big Tobacco, érvelésük szerint, nem tudományos alapon, vagy mert vesztésre állt a szabályozási fronton, vetette alá magát az 1998-as dohányipari egyezségnek. Azért engedtek, mert a korlátlan, költséges pereskedés kilátásba helyezése anyagilag tönkretette volna az iparágukat. Hogyan lehetne tehát a Big Oil-t ugyanezzel a stratégiával, azaz könyörtelen peres nyomás alá helyezni az éghajlatváltozás hatásai miatt, amíg vagy tönkre nem mennek, vagy meg nem változtatják a működésüket.
De elsősorban, hogyan tudnak ők minél több jövedelemre szert tenni a megzsarolt cégekkel szembeni kártérítési perekből.
A konferencián megvitatták, hogy a civil szervezetek hogyan tudnának közfelháborodást kelteni, hogy a feldühödött esküdtszéki tagok túlzó összegeket követeljenek; hogyan tudnák a tudósok összehangolni a tanulmányokat a médiával, hogy ne legyen kétség a kockázatokról; és hogyan tudnának az ügyvédi irodák együttműködni a hatóságokkal annak érdekében, hogy a célba vett vállalatoknak ne legyen védekezési lehetőségük. Ennek a peres stratégiának az öncélú érdekeltek koordinált munkáján keresztül történő elvégzéséhez olyan karmesterre volt szükség, aki képes fenntartani a harmóniát.
Itt lépett be a képbe Naomi Oreskes.
Ezt máshol a La Jolla forgatókönyv néven emlegettem. 2015-ben, három évvel a konferenciájuk után az ExxonMobilt beidézte a New York-i főállamügyész, hogy nyújtson be minden, az éghajlatváltozással kapcsolatos vitákkal kapcsolatos belső dokumentumot. Az ügyvédek elkezdték átfésülni a dokumentumhalmazt, bizonyítékokat keresve arra, hogy az ExxonMobil tudott a kőolaj felhasználás éghajlati következményeiről. Vádakat emeltek, és kampányokat indítottak az olajvállalat tönkretételére a médiában, a részvényeseknél és a bíróságokon.
De ez nem csak a Big Oil elpusztítására irányuló stratégia volt; minden iparágra a forgatóköny célkeresztjébe került.
Ugyanebben az évben, 2015-ben az amerikai kártérítési jogi cégekhez és vegyszerellenes civil szervezetekhez kötődő tudósok elmentek a WHO teljesen jelentéktelen munkát végző, kis rákkutató ügynökségéhez, az IARC-hoz, hogy közzétegyenek egy jelentést, amely a glifozátot a rákkal hozhatja összefüggésbe.
Öt éven belül a Monsanto megszűnt, és az anyavállalatnak, a Bayernek 11 milliárd dolláros kártérítésre kellett megegyeznie az ügyvédi irodákkal, ami a cég tőzsdei értékének felét eltörölte. Oreskes La Jolla forgatókönyve szép osztalékot hozott neki.
Az ügyvédek új módot találtak a meggazdagodásra, a civil szervezetek új lehetőséget találtak a félelemkeltésre, a politikai aktivisták pedig új fegyvert a kapitalizmus elleni támadásra. Inkább az volt érdekes, hogy a szabályozási és kockázatkezelési folyamatot hogyan kezdték felváltani az önérdekű, manipulatív kártérítési ügyvédek kis csoportjának érzelmi alapú követelései. Minek vesződni azzal, hogy a törvényeket a demokratikus struktúrákon keresztül megváltoztassák, ha egyszerűen tömegesen beperelhetik a vállalatokat, hogy megszűnjenek vagy behódoljanak?
A befolyás kereskedője
Az opportunista aktivisták e szövetségét Naomi Oreskes ravasz szervezése és könyörtelen kampányolása tette teljessé, aki társalapítója volt a Climate Accountability intézetnek (a 2010-ben megjelent Merchants of Doubt című könyvének ötleteiből). Az intézetet 2011-ben azért hozták létre, hogy megtalálják a módját annak, hogy az ügyvédi irodák segítségével az olajcégek ugyanúgy megfizettessék az éghajlatváltozás hatásaiért, ahogyan a dohányipari vállalatoknak kellett fizetniük a különböző rákos megbetegedésekért. A különbség csak annyi volt, hogy a dohányipar valóban felelős a rákkeltő dohánytermékekből származó egészségügyi hatásokért, míg a rákövetkező perekhez már elég volt elképzelt veszélyekről hatalmas hangulatkeltéssel tömeghisztériát kelteni.
A cél viszont ugyanaz volt: hatalmas kártérítési összegek kizsarolása a nagy cégektől, amely az Oreskes által koordinált szervezetekből és ügyvédi irodákból álló bűnszövetkezet zsebében kötött ki. A 2012-es La Jollában tartott konferencia egy cselekvési terv megvalósítása volt.
Az elmúlt évtizedben Oreskes fáradhatatlanul támogatta az aktivistákat, tájékoztatta az ügyvédeket és stratégiai megbeszéléseket tartott azzal a céllal, hogy elszigetelje, delegitimálja és leállítsa a kőolajcégeket, különösen az ExxonMobilt. A mozgalom céltudatos megszállottsága figyelemre méltó. A Rockefeller Family Fund irodáiban (amely régóta finanszírozza ezt a mozgalmat) 2016-ban tartott egyik megbeszélésen a napirenden szerepelt , hogy egy "operatív törzs" felállítását javasolta a média befolyásolásának koordinálására is.
Érdekes, hogy ez az iparellenes aktivista, aki az akadémikusok ipar általi finanszírozása ellen emelt szót, hogyan tud ilyen könnyen ágyba bújni a kártérítési joggal, amely a vállalatokat a felperesek ezreinek megvásárlásával és eladásával zsarolja, mint a nyomorúság kereskedői. Ez az ellenségem ellenségének ellensége a barátom elv megvalósítása, vagy Oreskes ennyire ravasz és manipulatív volna?
Az egyik ilyen ügyvédi iroda, amelynek egész létezése azon alapul, hogy olajcégeket pereljen be az éghajlatváltozás következményei miatt, a Sher Edling. Ez az ügyvédi iroda még alapítványi pénzt is elfogadott olyan csoportoktól, mint a Rockefeller Brothers Fund és a Leonardo DiCaprio Alapítvány, hogy közérdek ellenes pereket folytasson.
A közelmúltban derült ki, hogy a Sher Edling ügyvédi iroda Naomi Oreskes-t tanácsadóként tartja alkalmazásban. Bár tanácsadói díjainak összegét védi az ügyvédi titoktartás, feltételezhetjük, hogy egy történész akadémikus értéke egy ügyvédi iroda számára egyszerűen az, hogy olyan cikkeket publikál, amelyek segítik őket az ügyeikben. 2021-ben Oreskes tagadta, hogy bármilyen díjazást kapott volna, és követelte, hogy a CNN távolítson el minden erre vonatkozó utalást az általa most közzétett tanulmány kapcsán.
Egy évvel korábban, egy 2020-as eskü alatt tett vallomása során azonban Naomi Oreskes beismerte, hogy az elmúlt tíz évben legalább háromszor kapott kifizetést ügyvédi irodáktól (beleértve a Sher Edlinggel folyamatban lévő ügyet is). Az alábbiakban három képernyőképet láthat az Oreskes vallomás különböző részeiből.
Ezt a puszta képmutatást még megdöbbentőbbé teszi, hogy Naomi Oreskes volt a vezető szerzője a 2015-ös "Why Disclosure Matters" című véleménycikknek, amelyben azzal vádolja a tudósokat, akik nem hozzák nyilvánosságra az ipari finanszírozásukat, hogy nincs kutatási integritásuk. Amikor utoljára néztem, az ügyvédi irodák is iparágnak számítottak.
Tehát ez a vállalatellenes harcos, ez az akadémiai bérgyilkos, az igazságosság szimbóluma a Földanya megmentéséért folytatott harcban, úgy tűnik csupán egy képmutató, aki titokban megtömte a zsebét egy kapzsiságra és opportunizmusra épülő jogi iparágból, majd hazudott erről. Vagy egy olyan fanatikusról van szó, aki bármilyen határt átlépne, csak hogy nyerjen?
Egyébként soha nem nyert.
A glifozát, a Jó és a Gonosz csatája
Az elmúlt évtizedben megállás nélkül támadták az egyik általánosan használt gyomirtó szer, a glifozát biztonságosságát. Melyek a kockázatok, és miért olyan sokan dühösek miatta? Tényleg az egészségügyi kockázatokról van szó, vagy sokkal inkább politikai okok állnak a háttérben?
A maffiaszerűen koordinált perekkel kapcsolatos sorozat első részében azt vizsgáltuk, hogyan dolgozta ki Naomi Oreskes a La Jolla forgatókönyvet egy 2012-es konferencián a kaliforniai La Jollában, és hogyan hajtotta végre az olajipar, nevezetesen az ExxonMobil ellen. A stratégia lényege az volt, hogy a vállalatot peres eljárások áradatával kell elárasztani, amelyet a civil szervezetek (NGO) és a média összehangolt támadása kísér, hogy a közvéleményt felháborítsák a gonosz vállalatok és a kutatók ellen, hogy kétségeket ébresszenek a termékek biztonságával kapcsolatban. A dohányiparhoz hasonlóan feltételezték, hogy a vállalatoknak nehéz lesz túlélni a széles körű pereskedést, és vagy csődbe mennek, vagy feladják üzleti modelljüket.
Az ExxonMobil kampányával nagyjából egy időben a La Jolla forgatókönyvet alkalmazták egy közepes méretű vetőmag- és növényvédőszer-gyártó cég, a Monsanto (és később a Bayer, a cég, amely felvásárolta őket) ellen, a glifozát nevű gyomirtó szerük miatt.
A glifozátot az évszázad gyomirtójának nevezik. Az 50 éve forgalomban lévő szer lehetővé tette a gazdálkodók számára, hogy gazdaságosabban kontrollálják a gyomokat, növeljék a terméshozamot, és olyan fenntarthatóbb gazdálkodási technikákat alkalmazzanak, mint például a takarónövények használata és a mezőgazdasági talajvédelemben kulcsszerepet játszó, csökkentett talajművelés és no-till. A glifozát kevésbé mérgező, mint a koffein vagy a D-vitamin, és a környezetben napok alatt lebomlik, a magyar toxikológiai besorolás szerint nem mérgező vegyületnek minősül.
Miért vált ki tehát a "glifozát" szó puszta említése is annyi félelmet és felháborodást? Meglepő módon a kampányoknak valójában semmi köze az alacsony toxicitású molekula biztonságosságához. Az egész a GMO-k betiltására irányuló kampányról szól.
A GMO helyettesítője
A glifozát egy fontos molekula, amelyet egyes genetikailag módosított szervezetekkel (GMO-k) együtt is használnak, és a glifozát elleni kampányok csupán a GMO ellenes támadások helyére léptek.
2013-14-ben az amerikai GMO-ellenes kampányban egy sor kudarc történt:
Séralini GM eredetű egértumorral foglalkozó tanulmányának visszavonása.
Az amerikai kampány, amely a GMO eredet minden élelmiszeren való feltüntetésére irányult, éppen kudarcot vallott.
Az amerikai kongresszus elfogadta a Farmer Assurance Provisiont, hogy megakadályozza a GM növények ültetése miatt a gazdák ellen indított pereket.
Az évente megrendezett Monsanto elleni menet radikalizálódott, marginális eseménnyé vált.
2014-ben az amerikai GMO-ellenes aktivistáknak elfogytak a töltények, és új stratégiára volt szükségük. A La Jolla mindenellenes forgatókönyhöz fordultak, és célkeresztjükbe vették az egyik legnagyobb GMO vetőmag előállítót, a Monsantót. De nem tudták bizonyítani, hogy a GM növények bármilyen módon veszélyt jelentenek az emberi egészségre vagy a környezetre. Volt azonban több olyan aktivista kutatás, amely azt sugallta, hogy a glifozát rákkeltő lehet, és ha hatékonyan be tudnák tiltani a gyomirtószer toleráns GM-kukoricával és szójával együtt használt gyomirtót, akkor a GM növényeket kevésbé jövedelmezővé tennék a gazdák számára, ugyanis emelkednének a termesztési költségeik. Azzal természetesen nem foglalkoztak, hogy milyen negatív környezeti hatásai volnának a tiltásnak vagy éppen mennyivel emelkednének ezáltal az élelmiszerárak.
Ezért az ügyvédi irodák létrehoztak egy konzorciumot civil szervezetekből, bioélelmiszer lobbistákból, akadémikusokból, újságírókból és aktivista tudósokból, hogy összehangolják a glifozát elleni, kifejezetten a Monsanto ellen irányuló kampányukat.
Monsanto a bíróságon
Egy iparági szereplő démonizálása volt a La Jolla forgatókönyv egyik kulcseleme. A Big Tobaccohoz hasonlóan az aktivistáknak sem kellett túl sokat dolgozniuk, hogy félelmet és felháborodást keltsenek a nyilvánosságban egy vegyipari vállalat ellen, és számos, a médiában felerősített, felháborító állítás megcáfolhatatlan maradt (például az, hogy a Monsanto lefizette az összes tudóst és szabályozó hatóságot, hogy a glifozátot a piacon tartsa - senki nem tud cáfolni egy olyan cselekedetet, amely nem történt meg).
A kártérítési ügyekre specializálódott ügyvédi irodák egy jól ismert, nyugdíjas amerikai statisztikust, Chris Portier-t bíztak meg azzal, hogy menjen el a Nemzetközi Rákkutatási Ügynökséghez (WHO IARC), hogy az első és egyetlen ügynökségként a glifozátot valószínűleg rákkeltőnek tekintse. Ez volt minden, amire a kártérítési ügyekre specializálódott ügyvédi irodáknak bizonyítékként szükségük volt ahhoz, hogy elkezdjenek pereket generálni a Monsanto ellen Kaliforniában. Annak ellenére, hogy a glifozátnak már rég lejárt a szabadalma és sok vállalat árulja a gyomirtót, a La Jolla forgatókönyv hatékonyabb, ha mindössze egy vállalat válik a perek és a lejárató kampányok célpontjává.
2015 és 2017 között a glifozát elleni kampány az Európai Unióra tevődött át, ahol a glifozát engedélyezését vitatták a környezetvédelmi köntösbe öltöztetett aktivisták. Amerikai kártérítési ügyvédek, civil szervezetek és Chris Portierhez hasonló aktivista tudósok átkeltek az EU-n, és a betiltásért (elsősorban a nyomokban glifozát szermaradványokat tartalmazó GM-kukorica és szója állati takarmányok uniós importjának tilalmáért) kampányoltak. A kártérítési ügyekre specializálódott ügyvédi irodák hirdetésekkel nagyszámú felperest gyűjtöttek össze a Monsanto beperlésére, szorosan együttműködve a civil szervezetekkel és az újságírókkal, hogy a vállalatot minden rossz gyökerének tüntessék fel. A La Jolla forgatókönyvet tankönyvi módon alkalmazták. Miközben a Monsanto nem sokat tett a megromlott közmegítélése javításáért, senki sem sietett a védelmére, szabad kezet adva az ügyvédek, civil szervezetek, akadémikusok és újságírók konzorciumának.
2017-ben az Európai Unió újra engedélyezte a glifozátot, de csak öt évre. Azóta a kártérítéi ügyvédi irodák megnyerték az első három pert, és a Monsantót felvásárolta a német vegyipari-gyógyszeripari vállalat, a Bayer. A Bayer ezután peren kívül megegyezett a fő ügyvédi irodákkal közel 11 milliárd dollárért, amelynek csak a töredéke jutott el a hirdetésekkel toborzott szerencsétlenekig, a kártérítés többsége a szervezet résztvevőinél landolt. A harcok azonban folytatódnak (az amerikai bíróságokon és egy újabb brüsszeli engedélyezési fordulóban), mivel a civil szervezetek és az aktivista tudósok a kártérítési ügyekre specializálódott ügyvédi irodák és a biolobbi képviselőinek mély pénztárcájából költve készítenek filmeket, kampányokat és tanulmányokat, amelyek a glifozátot szinte minden betegséggel és minden ökológiai fenyegetéssel (a méhektől az éghajlatváltozásig) kapcsolatba hozzák.
A zsarolási ökoszisztéma
A glifozát-saga azt mutatta meg, hogy a kártérítési jogi szakma egy teljes ökoszisztémát működtet a kártérítési ügyekből táplálkozó vállalkozásokból. A peres tanácsadóként dolgozó tudósok mellett a jogi hirdetők és tanácsadó cégek egész területe létezik, akik ezrével tudják beszervezni és feldolgozni a potenciális áldozatokat, majd ezeket a felpereseket más csoportok összefogják, és egyfajta áldozatcsere keretében cégről cégre cserélgetik. Alig több mint egy év alatt ez a glifozátos kártérítési vállalkozás 5000-ről több mint 100 000 felperesre növelte az állományát, akik mindannyian ugyanazzal a rákos megbetegedéssel kapcsolatos követelésekkel éltek a Monsanto ellen. A Non Hodgkin Limfóma máig nem rendelkezik semmiféle tudományosan megerősített ok-okozati viszonnyal a glifozát felhasználásával kapcsolatban, de a kaliforniai perekhez elegendő a WHO IARC erősen vitatott monográfiájának “lehetséges rákkeltő“ besorolása a Proposition 65 alapján. Ez kaliforniai sajátosság, a világon sehol máshol nem foglalkoznak az IARC monográfiáival, amelyek a napsütéstől a fodrászmunkán át a forró teáig szinte mindent rákkeltőnek bélyegeznek.
Mivel milliárdok forognak kockán, és a megegyezések gyakran évekig, ha nem évtizedekig tartanak, létezik egy különálló perfinanszírozási iparág, amely uzsorakamatok mellett nyújt hiteleket az ügyvédi irodáknak. A La Jolla célja nem az egyedi ügyek megnyerése és az áldozatok igazságtétele (mivel a kártérítési ökoszisztéma kifizetése után nagyon kevés pénz marad, és őszintén szólva a legtöbb ügynek kevés az alapja). Inkább az a cél, hogy addig üldözik a kiszemelt vállalatot (amelyet a média és az ügyvédekkel együttműködő civil szervezetek is folyamatosan támadnak), amíg az peren kívül megegyezik, hogy elkerülje a csődöt.
A kártérítési ügyekre specializálódott iparág a több körös peres eljárások (MDL) robbanásszerű növekedésével nőtt, de a csatolt szervezetek ökoszisztémájából eredő költségek gyorsabban emelkedtek. Kétséges, hogy a több ezer fennmaradó felperes többsége valaha is egy fillért is látna ezekből a megegyezésekből.
De ez sosem az áldozatokról szólt.
Az ügyvédek számára a cél a pénzszerzés és a privát jetek levegőben tartása. A kommunista ideológiákra épülő aktivisták célja az, hogy a Monsantóhoz hasonló cégeket tönkretegyék, és egy hatékony növényvédőszert kivonjanak a piacról. A bio élelmiszeripari lobbi számára ez a látványosság növelte a bizalmat, a piaci részesedést és a profitot, ezért örömmel fektet be minden egyes rémhírkeltő kampányba, amely a félrevezetett vásárlókat a biotermékek fogyasztására ösztönzi.
A La Jolla forgatókönyv szemszögéből nézve a jogi, aktivista és tudományos területek érdekeinek összehangolása zökkenőmentes volt. Ami még lenyűgözőbb volt, hogy a média hogyan játszott bele a stratégiájukba, felszította a Monsanto elleni felháborodást, és közvetítette a felperesek első három győzelmét.
Azóta a Bayer egymás után kilenc pert nyert meg, de a média ennek nem szentelt figyelmet. Miért van ez így?
A média hallgatása vagy hasznos idióták?
A Bayer-Monsanto elleni perek alakulásáról a SlimeGate című sorozatban számoltam be. Egyetlen állításomat sem vitatják, és bár sok személyes támadást szenvedtem el miattuk, ezek messze nem összeesküvés-elméletek. A főbb médiacsoportok mégis elhallgatták a feltárt információk nagy részét. Gyakran az újságírók, mint például a New York Times vagy a Le Monde újságírói, saját személyes kampányukat folytatták a növényvédő szerek és a hagyományos mezőgazdaság ellen, hasznos idiótákként szolgáltak, hogy segítsék az ügyvédek, a megélhetési zöldek és a bio élelmiszeripar gazdagodását.
Amikor közzétettem a Portier Papers-t, a Chris Portier vallomásán alapuló leleplező cikket, amelyben eskü alatt kellett beismernie, hogy több ügyvédi iroda titokban több százezer dollárt fizetett neki azért, hogy a WHI IARC döntését befolyásolja és a glifozát ellen kampányoljon, a dokumentum több mint egy hétig volt nyilvános, és a világon egyetlen újságíró sem volt hajlandó megírni azóta sem.
Amikor feltártam, hogy az amerikai kártérítési jogászok és a Collegium Ramazzinihez kapcsolódó akadémikusok egy bizonyos csoportja hogyan tudta befolyásolni az IARC-ot, és feltártam a WHO rákellenes ügynökségének több mint 30, a tudományos integritást semmibe vevő jogsértését, egyetlen mainstream újságíró sem volt hajlandó ezt a leleplezést a reflektorfénybe állítani. Zsarolás, visszaélés a felperesekkel, kapzsiság, hazugságok és félelemkeltés...
Miért nem volt egyetlen újságíró sem, aki hajlandó lett volna ezt felvállalni?
Először is, a La Jolla forgatókönyv úgy hangzik, mint egy összeesküvés-elmélet (bár már sokszor pontosan a forgatókönyv szerint valósult meg).
Másodszor, a fő áldozat ebben a történetben a Monsanto. Tekintettel a vállalat elleni negatív érzelmek mértékére, egyetlen szerkesztő sem kockáztatna meg egy olyan sztorit, amely az iparág oldalára állna (a Reuters megtette, és az újságíró, Kate Kelland súlyos árat fizetett).
Végül, ha a glifozátot kivonnák a piacról, csak a gazdák (és a környezet) szenvedne közvetlenül. A fogyasztók drágán fizetnének érte, de csak később. Egyszerűen nincs elég gazdálkodó ahhoz, hogy befolyásolja a híreket és a médiát, a félrevezetett vásárlóknak pedig halvány fogalmuk sincs, mekkora kárt jelenthet a glifozát kivonása.
A glifozát-saga esetében a La Jolla forgatókönyv működött, és egy újabb hullát szállított az antikapitalista mozgalomnak. A glifozát esetleges betiltásának következményei katasztrofálisak lesznek a fogyasztók, a gazdák és a környezet számára.
De úgy tűnik, ez nem érdekli a La Jolla forgatókönyv tervezőit.
Eredeti cikk: The La Jolla Tobacconization Strategy
 | A guest post by
|